Read in English

Az Oknyomozó Újságírás Európáért (IJ4EU) alap augusztus 23-án új pályázati lehetőséget nyit meg az Európai Unión belüli, határokon átívelő oknyomozó újságírás támogatására. 

Az IJ4EU oknyomozás-támogatási programja 5000 eurótól 50.000 eurós összegig támogat bármilyen összetételű, határokon átívelő együttműködéseket. Pályázhatnak kizárólag szerkesztőségek, illetve tisztán szabadúszó újságíró-csoportok is, valamint ezek keveréke. 

A jelentkezési határidő október 4-én európai idő szerint 23:59. Itt minden információ megtalálható a gyarkori kérdésekre adott válaszokkal.

Az oknyomozás-támogató programot a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) szervezi és koordinálja. A mostani pályázati kihívás már a második 2021-ben. Az első körben 420 ezer eurót osztott szét a független bíráló testület 14 határokon átívelő projekt között. Többségük irányítását professzionális szerkesztőségek vállalták magukra. Ezzel párhuzamosan az első alkalommal meghirdetett, és jelenleg szüneteltett szabadúszók támogatási programja 262 ezer eurót osztott szét a kizárólag szabadúszókból álló 15 nyertes pályázó között.

A mostani kiírásra bármilyen csapat jelentkezhet, olyan is, amely sikertelenül pályázatot a szabadúszók támogatási programjára vagy az oknyomozás-támogató program első körére.

Az IJ4EU alap összesen 1,1 millió eurót oszt szét 2021 során a közérdek szolgálatában álló, határokon átívelő, oknyomozó újságírás támogatására. Az oknyomozó-támogatási programban mintegy 835.000 euro kerül kiosztásra, míg a szabadúszók támogatási programjának kerete 265.000 euro.  (Itt bővebben is olvashat az IJ4EU alapról és az oknyomozó újságírás támogatása iránti elkötelezettségünkről.) A pályázati kiírás az IJ4EU sikeres 2018-as debütálásának folytatása, amely során 12 határokon átívelő oknyomozást támogattunk, illetve a 2020-as második kiadás folytatása, amelynek 49 kedvezményezettje volt.

A korábbi támogatott oknyomozásokat a projektek felsorolásánál találja.

A földrajzi jogosultsági kritériumok nem változtak. Pályázatokat olyan csoportok adhatnak be, amelynek tagjai az Európai Unió legalább két tagállamában vannak bejelentve, azonban Nagy-Britannia kiválthatja az egyik EU-tagországot. (A brit újságírók ugyanis 2021-ben saját jogon vehetnek részt az IJ4Eu pályázatain.) 

Az IJ4EU örömmel látja EU-tagjelölt és az uniós projekten kívüli országok újságíróit is, amennyiben összefognak kollégákkal az Európai Unió legalább két tagállamából.

A projektek esetében előfeltétel, hogy érvényességük is határokon átívelő legyen. Az elbírálásnál bármely területre fókuszáló oknyomozást figyelembe veszünk. 

Nincsenek platform-megkötések, pályázni lehet nyomtatott, televíziós és internetes tartalmakkal, valamint dokumentumfilmmel és több-platformos történetmeséléssel. A projekteknek arra kell törekedniük, hogy legalább két ország médiaorgánumai közzétegyék azokat.

Az IJ4EU támogatások szinte bármilyen típusú kiadásra felhasználhatók, amely az újságírói tartalom előállításához szükséges. Ez magában foglalja a béreket és az emberi erőforrásokkal járó költségeket mind az alkalmazott újságírók, mind pedig a szabadúszó újságírók tekintetében, a kutatási költségeket, az utazási költségeket, a fordítási költségeket és az adminisztratív költségeket.

A pályázati pénzeket mindkét támogatási alap esetén független zsűri ítéli oda, amelynek tagjai vezető szerkesztők, oknyomozó újságírók és az újságírás szakértői. Itt többet is megtudhatnak a kiválasztási folyamatról és a kritériumokról.

A támogatási programok minden részlete, a pályázati útmutató, valamint a korábban támogatott projektek listája az IJ4EU honlapján megtalálható.  Olvassa el a pályázással kapcsolatos gyakori kérdésekre adott válaszokat.

Az IJ4EU alap elkötelezett az iránt, hogy támogassa az oknyomozó újságírást ezekben a rendkívül fontos és a média és az újságírás számára kihívásokkal teli időszakban. Az oknyomozó újságírás a jelenlegi közegészségügyi helyzetben is éppen olyan fontos, mint eddig bármikor. 

Az IJ4EU-ról

Az IJ4EU (Oknyomozó Újságírás Európáért) a határokon átívelő újságírást támogató alap. Támogatást nyújtunk az európai újságírók csoportjainak abban, hogy közérdekű témákat vizsgáljanak meg.

Az IJ4EU alapot három szervezet konzorciuma irányítja: a Nemzetközi Sajtóintézet (International Press Institute, IPI), az Európai Újságírási Központ (European Journalism Centre, EJC) és az Európai Sajtóközpont a Médiaszabadságért (European Centre for Press and Media Freedom, ECPMF). Az IPI vezeti a konzorciumot, és irányítja az oknyomozás-támogatási programot. 

Az EJC kezeli a szabadúszó támogatási programot. Az ECPMF fogja kihirdetni a határokon átívelő oknyomozó újságírásra vonatkozó díjat, és megszervezi az IJ4EU éves konferenciáját #UNCOVERED néven. AZ ECPMF a nyertes pályázóknak fenntart egy keretet a nem várt jogi esetekre. 

Az IJ4EU program társfinanszírozója az Európai Bizottság (Connect Főigazgatóság). 2020-ban további anyagi támogatást kapott a Nyílt Társadalom Alapítványoktól, a Fritt Ordtól, a Luminate-től és Lipcse városától. A program a donoroktól teljesen függetlenül választja ki a támogatott projekteket, és maradéktalanul garantálja minden nyertes pályázó szerkesztői szabadságát.

Kérdése van?

Minden érdeklődő jelentkezőt bátorítunk arra, hogy látogasson el az IJ4EU weboldalára és a jelentkezésre vonatkozó GYIK-oldalra. Ha továbbra is van kérdése, lépjen velünk kapcsolatba.

Előrhetőségek

Általános kérdések/az oknyomozás-támogatási programmal kapcsolatos kérdések: Timothy Large, az IJ4EU program-koordinátora, az IPI munkatársa ([email protected])

A szabadúszó támogatási programra vonatkozó kérdések: Zlatina Siderova, az EJC projekt menedzsere ([email protected]). 

web: KontraBit